#magas vérnyomás


Fiatalokat veszélyeztet a stroke
 

Fiatalokat veszélyeztet a stroke

Korábban csak az idősebb korosztályt érintette, az Amerikai Szívgyógyászati Szövetség friss adatai szerint azonban egyre több tizenévest ér utol a stroke. Ráadásul sok egyéb, a fiataloknál eddig nem tapasztalt betegség jelent meg – a jelenség az egészségtelen életvitellel magyarázható.

Medipress Medipress

Milyen testi tüneteket okoz a stressz?
 

Milyen testi tüneteket okoz a stressz?

Ma már tudjuk, hogy a testet és a leket nem lehet különválasztani, sőt az a szemlélet is már a múlté, miszerint szétválasztható az öröklés és a környezet hatásai. Nem mindegy tehát, milyen feltételek között töltjük mindennapjainkat. Az állandó, kezeletlen stressz például olyan nyavalyákat hozhat elő, amelyre más esetben nem sok esélyünk lenne. Íme néhány paansz, amely a stressz számlájára írható.

hvg.hu hvg.hu


Halálos kockázat a magas vérnyomás
 

Halálos kockázat a magas vérnyomás

Noha a magas vérnyomással élő amerikaiak halálozása az utolsó évtizedekben jelentősen csökkent, még mindig 57 százalékkal magasabb, mint a normális vérnyomásértékűeké. A Circulation című folyóiratban közölt tanulmány adatai nemcsak az amerikai médiát, de az orvostársadalmat is elkeserítették.

MTI MTI


Napi 45 perc szundítás ajánlott
 

Napi 45 perc szundítás ajánlott

A nagy nyomás alatt élő emberek számára jó hatással lehet napi 45 perc szundítás, mert csökkenti a vérnyomást, és megvédi a szívüket – állítja egy új tanulmány.

Medipress Medipress


A szerelem csökkenti a magas vérnyomást
 

A szerelem csökkenti a magas vérnyomást

A szerelem ereje képes lehet lecsökkenteni a magas vérnyomást, megszüntetni a depressziót és meggyorsítani a gyógyulás lassú folyamatát? A legújabb tanulmányok eredményei alapján a válasz: igen.

Medipress Medipress

Kilenc tény és tévhit a szívünkről
 

Kilenc tény és tévhit a szívünkről

Magyarország vezeti a szív- és érrendszeri betegségek halálozási listáját Európában. Nehéz úgy változtatni a gyászos statisztikán, ha nem ismerjük behatóan az ellenséget.

hvg.hu hvg.hu


Tíz vérnyomáscsökkentő élelmiszer
 

Tíz vérnyomáscsökkentő élelmiszer

A vérnyomás alapesetben természetes módon emelkedik és süllyed, de a tartósan magas értékek károsíthatják a szívünket, a vesénket, sőt, akár az agyunkat is. Íme néhány élelmiszer, amit érdemes elkerülnünk - és ami helyettük ajánlható.

Medipress Medipress


Magas vérnyomás kezelése: gyógyszer vagy űrséta
 

Magas vérnyomás kezelése: gyógyszer vagy űrséta

Noha nem várható el, hogy a társadalombiztosítás fedezze a költségeket, a mérések szerint a súlytalanság állapotában igen hatékonyan csökkenthető a magas vérnyomás - számoltak be a NASA orvos szakértői az Amerikai Hipertónia Társaság most befejeződő kongresszusán.

MTI MTI

Amiről nem beszélnek a férfiak. Pedig kellene
 

Amiről nem beszélnek a férfiak. Pedig kellene

Óvatos becslések szerint is legalább félmillió férfi mindennapjaira hat ma Magyarországon a merevedési zavar, ám ha a partnerekre is gondolunk, máris megduplázódik az érintettek száma. A feszültséget okozó állapot egy idő után az egész család hangulatára rányomhatja bélyegét, hiszen ha a szülők ingerlékenyek a kudarcok miatt, azt a gyerekek is megérzik. A gondról legelőször beszélni kell, majd orvoshoz fordulni, mert a probléma nem múlik el magától.

hvg.hu hvg.hu


Magas vérnyomás: százmillió téves diagnózis
 

Magas vérnyomás: százmillió téves diagnózis

Az Egyesült Államokban 100 millió olyan magas vérnyomásos beteget tartanak számon, akiknél nem nagyobb a korai halálozás kockázata, mint a normál, 120/80 Hgmm alatti értékkel bíróknál – állítják Brent Taylor és a Minnesotai Egyetem munkatársai.

Medipress Medipress


317 kilogrammot nyomott, le akar fogyni
 

317 kilogrammot nyomott, le akar fogyni

Egy 317 kilogrammot nyomó brit férfi családi megtakarításból fizette ki a gyomorszűkítő műtétet, mert a brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) visszautasította a férfi finanszírozási kérelmét. A beavatkozás után évente akár 50 kilótól is meg lehet szabulni.

hvg.hu hvg.hu